Prológus
Őszintén szólva, mikor Roxy elmondta a tervét gyengeelméjűnek néztem. Mindig is tudtam, hogy barátnőm zizzent egy csöppet, de ilyet kitalálni? Először lépten-nyomon próbáltam megakadályozni benne, hogy őrültséget csináljon és engem is belerángasson. De köztudott, hogy ha Roxanne McNeal belevág valamibe, azt véghez is viszi. Na, igen néha nem ártana bíznom a legjobb barátnőmben. Most meg itt állok a város legfelkapottabb klubjában és zavartan mosolygok a valószínűleg hozzám beszélő idegenre.
1.fejezet
Mint a legtöbb 16 éves én sem kedveltem túlzottan az iskolát és a vele járó feszültségeket. Nagyon érdekelne, hogy ki volt az az agyi károsodást szenvedett egyed, aki kitalálta, hogy nyolcra kell bemennünk. Természetesen mindig is hadilábon álltam a korán keléssel, de ma valaki azt akarta, hogy még előbb dugjam ki kócos fejemet az almazöld takaróm alól. Nem mondhatnám, hogy túlzottan boldogított a tudat, valaki épp a szobámban járkál, és valószínűleg azon igyekszik, hogy kirámolja a házat. De ennyi nekem nem volt elég ahhoz, hogy kirángasson a jó meleg ágyikómból. Na, jó. Ez rosszul hangzott. Valószínűleg a betolakodó épp most törte el kedvenc porcelán elefántkámat. Nagy erőfeszítések közepette sikeresen lecsaptam magamról a paplant és karikás szemmel pillantottam a betolakodóra. Mikor sikerült beazonosítanom a szekrényem előtt álldogáló személyt a szememből elég gyorsan kireppent az álom.
- Zac? Mit a fészkes fenét keresel te hajnali… HÁROMKOR a szobám közepén?! – méregettem gyilkos tekintettel a bátyámat. Ez tiszta nem normális. Csak tudnám, hogy mit követtem el, hogy őt érdemeltem. Drága testvérkém két évvel idősebb nálam, tehát most végzős a gimiben. Had jellemezzem röviden, csak címszavakban: magas, erős, fekete, kék szemű, egoista, disznó, idegesítő, egoista, egoista… ja, és mondtam már, hogy egoista? Ez lenne Zac drága aki hajnali HÁROMKOR képes betörni a szobámba és most kínosan vigyorogva vakargatta a tarkóját.
- Ööö… én csak kerestem valamit. – pislogott. Összeszűkített szemmel néztem rá, majd lassan odasétáltam elé és felnéztem rá. A fene egye meg, hogy majdnem két fejjel magasabb nálam. Mondjuk igaz, én vagyok a törpe a 163 centimmel. De tehetek én róla, hogy ilyen kicsire nőttem?
- Mit? – szegeztem neki a kérdés, majd a kezére néztem, amit a háta mögé rejtett. Megragadtam és szétnyitottam a tenyerét. Elfutott a méreg, aminek hatására jól bokán rúgtam a bátyámat. Fojtottan káromkodott egyet és távolabb lépet tőlem. Ez az állat eltörte a porcelánbabámat! Jó, jó tudom, hogy gyerekesen hangzik, de azt a nagynénémtől kaptam, akit imádok. Dühöngve vetettem rá magam és elkezdtem ütlegelni, ahol értem. Egy ideig hagyta és bolondnak nézett aztán leválasztott magáról és arrébb lépett.
- Leszállnál rólam?! Véletlenül lelöktem ezt a szerencsétlen babát és te máris megőrülsz! – kérdezte felháborodva. Nos, igen Zac szerint meglehetősen gyenge idegzetű vagyok. Én ezzel nem igazán értek egyet. Attól még, hogy őt az sem zavarná, ha egy repülőgép zuhanna le közvetlenül mellette, nem lehet mindenki olyan. Inkább egy szót sem szóltam csak vékonyra préselt szájjal kilöktem a szobámból és rácsaptam az ajtót. Nagyszerű, most valószínűleg még a szüleimet is felébresztettem. De most inkább aludni kéne, csakhogy van egy olyan problémám, hogy ha egyszer felébresztenek, nem igazán tudok visszaaludni. Hát… most már annyira mindegy. Leültem az íróasztalomhoz és megpróbáltam rendbe hozni az apró porcelánból készült gyönyörűséget. Ugye említenem sem kell, hogy nem jártam sikerrel. Mikor megreccsent egy faág az ablakom irányából, már oda sem kellett néznem, hogy tudjam: Roxy pillanatokon belül a szobámban landol szőke hajával, nagy barna szemével és tökéletese alakjával együtt. Roxannet úgy tartják számon a gimiben, hogy rajta van az álomcsajok listáján. Hogy én is köztük vagyok e? Nem, erre a kérdésre a válaszom a NEM. Hogy miért? Azért mert 163 centi vagyok, barna és kék szemű (bár a szem színemmel nem is lenne gondom), mert nem vagyok a tipikus cica-baba kategória, és mert én vagyok a suli újság főszerkesztője. Ja, és persze mert Zac a bátyám. Még is, hogy kerülhetnék be azok a lányok közé, akiket minden fiú megbámul, és akik minden adandó alkalmat kihasználnak a flörtölésre, mikor Zac nagyon, nagyon csúnyán néz minden hímnemű egyedre, aki megközelít. Na, de az istenért! Mindjárt 17 éves vagyok, nem üldözhet el mindig mindenkit a közelemből. Rox viszont nagyon is közéjük tartozik. Mikor bekerültünk a középiskolába sokan nem értették, hogy egy olyan csaj, mint ő, miért barátkozik egy olyannal, amilyen én vagyok. Nem mintha csúnya lennék… csak, mint mondtam nem vagyok az a tipikus cica-baba és Roxy szerint nem használom ki kellő képen az adottságaimat.
- Jó reggelt csajszi! Ugye az előbb Zac hangját hallottam kiszűrődni innen? – szólalt meg, majd megrebegtette a szempillát, aztán pedig ledobta a Chanel táskáját az ágyamra és hozzám sétált. Roxnak tetszett a bátyám, de Zac, az az agyatlan vadbarom, ezt természetesen nem vette észre. Én elég okos vagyok, erre van egy átlag alatti intelligenciával megáldott testvérem. Na, jó, nem olyan hülye ő, csak… hát pasiból van. – Jajj, mi történt Katherinenel? – nézett érdeklődve az előttem fekvő babára.
- Semmi, semmi, csak Zac megint hozta a formáját és tönkretette. Egyébként is, mit keresel te ilyenkor a szobámban?
- Ilyenkor? Hogy érted, hogy ilyenkor? Fél nyolc van bogaram és te még mindig pizsamában ücsörögsz. – mondta, majd megigazította a mindig tökéletes frizuráját. Hogy tessék?! Négy és fél órát ültem a székben és bambultam magam elé?! Egyszer a sírba visz ez a folyamatos elmélkedésem az élet nagy dolgairól, ami jelen pillanatban a besorolásom volt. Roxy kivágta a szekrényem ajtaját, majd pár perc keresgélés után kidobott néhány ruhadarabot az ágyamra, hogy vegyem fel. Említettem már, hogy ő a személyes stylistom? 10 perc múlva már úgy ahogy szalonképes voltam és el tudtunk indulni életünket megkeserítő szörnyű épület felé, ami a Charles Darwin Középiskola személyében nyilvánul meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése